Grapoila        Rólunk

'Zero waste' technológia

A Grapoila termékek gyártás során keletkezett minden melléktermék 100%-ban hasznosításra kerül, semmi nem vész kárba.

Már a kezdet kezdetén, a cégalapításkor fontos volt számunkra a környezetvédelem. Egy természetes alapanyagokból, kitűnő minőségű, teljes értékű élelmiszer gyártásának az ötletével együtt feltett szándékunk volt értéket teremteni abból, amit mások kidobásra ítéltek. A szőlőtörköly a borászatok hulladéka, korábban maximum állati takarmányozásra használták, mi mégis a kincset érő, kiváló élettani hatású, minőségi olajat rejtő szőlőmagot láttuk meg benne több mint 10 évvel ezelőtt. Ezzel az első alapanyaggal kezdődött a Grapoila hidegen sajtolt olajok Zero Waste ‒ azaz hulladék nélküli – gyártása.

A Zero Waste gyártás folyamán a beérkező alapanyagoknak minden részét feldolgozzuk, semmi sem kerül kidobásra. A szőlőtörköly esetében a bioaktív anyagokban gazdag szőlőhéjat különválasztjuk a magtól, szárítás után megőröljük. Az így csomagolt őrleményt sütemények, krémek ízesítésére használhatjuk. A magokat szintén szárítjuk, majd belőlük - hőkezelés és adalékok nélkül - saját fejlesztésű présgépeinken olajat sajtolunk. Az így nyert hidegen sajtolt olajok rendkívüli tápértékkel rendelkező, egészséges élelmiszerek vagy kozmetikai olajok, melyeket sötét üvegekbe palackozunk.

A frissen préselt olaj szűrése előtt keletkező üledék az olajiszap, amely az olajhoz hasonlóan gazdag esszenciális zsírsavakban és vitaminokban, ugyanakkor még a magok mikroszemcséit is tartalmazza. Ezt ‒ jellege szerint ‒ gourmet krém vagy kozmetikai iszap formájában értékesítjük.

Az olajsajtolás „száraz maradékából”, a pelletből, – amely egy zsír- és szénhidrátszegény, növényi fehérjében, vitaminokban és más tápanyagokban viszont igen gazdag, gluténmentes anyag – magliszteket őrlünk, melyek kiváló sütőipari adalékok. A pellet az állati takarmánygyártók körében is nagy népszerűségnek örvend, így azt számukra is értékesítjük, további felhasználásra.

Mivel kizárólag természetes alapanyagokat használunk, azt a kevés mellékterméket, melyet esetleg másképp nem tudunk hasznosítani, leszárítjuk takarmánynak, virágföldadaléknak, komposztnak vagy fűtőanyagnak. Utóbbi az esetleges zöldhulladékkal együtt a szárítórendszer felfűtéséről gondoskodó biomassza kazánba kerül, ezzel a kör bezárul. Az üzem fenntartásánál is figyelembe vesszük a környezetvédelmi szempontokat. A takarításhoz elsősorban kompresszorral generált levegőt használunk. A törölgetéshez törlőrongyokat bérlünk egy cégtől, akik a használt rongyból kinyerik az olajat, mellyel a mosodájukat fűtik, a tisztát pedig újra megkapjuk. Az alkatrészek tisztítását tisztító mikroorganizmusokat tartalmazó, bio mosogató rendszerrel végezzük, amelyek biológiai úton bontják le a zsírokat és olajokat.

A „Zero Waste” gyártással csökkentjük ökológiai lábnyomunkat, környezettudatosabbak vagyunk, ugyanakkor a költségeket is csökkenjük.

Éljen a Föld, éljenek az emberek!

Kiváló minőség

Mindenkori célunk a legjobb minőségű, hidegen sajtolt olajok gyártása. Mert az ilyen olaj finom és egészséges. Hogyan garantáljuk mindezt?

Termékeink kiváló minősége elsősorban az alapanyagok körültekintő kiválasztásán és a megfelelő gyártási körülmények közt történő feldolgozásán múlik, melynek folyamatába számos ellenőrzési pontot iktatunk be, hogy a fogyasztó minden egyes alkalommal valóban kimagasló beltartalmi értékű és ízű termékeket találjon a Grapoila címkével ellátott csomagolásban.

Az alapanyag-beszerzés során rendkívül körültekintően járunk el. Elsősorban hazai, illetve európai uniós termelőktől vásárolunk, akikkel szoros kapcsolatban állunk, időnként pedig lehetőségünk nyílik a termesztés teljes folyamatát végigkísérni. A magok minőségi tárolását és feldolgozását az üzem legszigorúbb élelmiszeripari tanúsítványai (HACCP, FSSC 20000, GMP) garantálják. A gyártó üzem 100%-ban gluténmentes, oda gluténtartalmú élelmiszer nem kerül be, ezt az Európai Gluténmentes Szövetség (AOECS) minősítése is igazolja. A bio alapanyagok feldolgozására pedig szintén rendelkezünk a szükséges engedélyekkel és potenciállal.

A szigorú élelmiszeripari és minőségbiztosítási előírások betartásán túl maga a gyártási módszer biztosítja a Grapoila olajok kiváló minőségét. Az igen nagy hatékonysággal dolgozó, saját fejlesztésű, csigás présgépeken történő sajtolásnak köszönhetően (a hagyományos, extrahált olajok gyártási módszerével ellentétben) nincs szükség az alapanyag hőkezelésére, adalékok, vegyszerek hozzáadására. A hidegsajtolással kinyert olajok teljes egészében tartalmazzák a magok természetes, értékes tápanyagait, visszaköszön azok eredeti ízvilága, ezért nagyon egészségesek és finomak.

A kipréselt olajat ‒ a szükséges méréseken ‒ túl érzékszervi próbának is alávetjük. Ha a minőség a kóstolás során is bizonyosságot nyer, megkezdődhet a gyártás, szűrés és palackozás folyamata. Az olajokat sötét színű üvegbe töltjük, ezáltal fényvédett helyen hosszú ideig megőrzik minőségüket. Valamennyi Grapoila termék rendszeres laborvizsgálatokon esik át, a tápértékadatok ellenőrzése érdekében.

Mi sem bizonyítja a Grapoila minőséget jobban, mint az a sok-sok elismerés és díj, melyet termékeink számos, jelentős kiállításon és versenyen szereztek az elmúlt években. A Grapoila olajok, gourmet termékek évről-évre lenyűgözik az ételkóstoló versenyek, szakkiállítások neves szakértőkből álló zsűritagjait mind a hazai, mind nemzetközi színpadokon.

Bio kukoricacsíra-olajunk a világ leghíresebb, vakteszten alapuló ételkóstoló versenyén, a Great Taste-en 2018-ban és 2019-ben is elnyerte a csillagot, a Bio napraforgómag-olaj pedig kétcsillagos, kiváló minősítést szerzett ugyanezen a megmérettetésen, 2019-ben. A Bio fűszerpaprikamag-olaj 2018-ban ezüst trófeát nyert a lyoni Natexpo kiállításon. Gourmet mustárszószaink OMÉK 2019 Élelmiszeripari Nagydíjat nyertek, Csipkebogyómag-olajunk pedig 2020 januárjában az olasz székhelyű International Taste Awards ételkóstoló verseny ezüstérmese lett.

Termékeink kimagasló minőségére számos, hazai ínyenc étterem és sztárséf is felfigyelt, és előszeretettel használja szezonálisan megújuló ételkompozícióihoz hidegen sajtolt olajainkat, maglisztjeinket, magkrémjeinket. Az élelmiszeripar és gasztronómia területén szerzett sikerek megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton haladunk, és a növényi alapanyagú, vegyszermentesen előállított, kiváló minőségű termékekre van igény és kereslet.

100% természetes - 100% egészséges

A hidegen sajtolás kizárólag mechanikai eljárás, melynek során az alapanyagok természetes, értékes összetevői teljes mértékben megőrződnek.

Hisszük, hogy a természetes összetevőből álló, vegyszermentesen előállított élelmiszerek a minőségi táplálkozás alapkövei. A magok a természet csodái: kis mikrokozmoszok telis-tele értékes tápanyagokkal, melyekből egy növény élete fakad, és amelyekből ‒ kis odafigyeléssel és ügyességgel ‒ mi is részesülhetünk. Ez a kis „ügyesség” a hidegen sajtolás. Ez az eljárás biztosítja, hogy hozzájussunk a magokba gondosan és szigorúan elzárt tápanyagokhoz, mégpedig kizárólag mechanikai úton, amely nem változtatja meg a nyersanyagok kémiai összetételét. Teljesen vegyszermentes eljárás, nincs szükség vitamingyilkos pörkölésre, oldószerekre, savas nyálkátlanításra, vegyszeres derítésre vagy szagtalanításra.

Az olcsó, extrahált olajok nagyüzemi gyártásáról mindez nem mondható el, ott mindezeket alkalmazzák a kinyert olajmennyiség fokozása és a folyamat gyorsítása érdekében. Ezzel szemben a Grapoila mérnökcsapata az évek során megtervezte azokat a csigás présgépeket, melyek a lehető legnagyobb hatékonysággal biztosítani tudják a különböző méretű és keménységű magok sajtolását. A mechanikai erőn kívül nincs szükségünk másra. Jó hír, hogy a hidegen sajtolt olajok esetében sem kell lemondanunk a magas hőfokon való sütésről, hiszen a magas füstponttal rendelkező olajokat (repceolaj, napraforgóolaj, szezámmagolaj) bátran használhatjuk akár fritőzben is.

A gyártás teljes folyamata során biztosítjuk, hogy a hőmérséklet nem megy 40 °C fölé, így a magokban természetes módon megtalálható illat-, íz- és tápanyagok teljes egészében megőrződnek a feldolgozott termékekben. A hidegen sajtolt magolajok egytől-egyig egészséges zsírok, hiszen bennük többségében a többszörösen telítetlen zsírsavak vannak jelen. Ezen kívül jelentős az E-vitamin- és antioxidáns-tartalmuk, minden olaj ugyanakkor egyedi beltartalmi jellemzőkkel bír. Lenmagolajunk például messze földön híres növényi Omega-3-zsírsavforrás, szőlőmagolajunk pedig természetes rezveratrol-tartalmánál fogva támogatja és védi szervezetünket a betegségekkel szemben.

A sajtolásnál az olajtól elváló szárazanyag, a pellet megőrlésével kapott gluténmentes maglisztek is igen gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban. Kitűnő, természetes, növényi rost- és fehérjeforrások, ugyanakkor szénhidrát- és zsírtartalmuk igen alacsony. A tökmagliszt proteintartalma például közel 70%, ráadásul aminosav-összetétele is szinte tökéletes.

A természetességből a több komponensből álló élelmiszerek és kozmetikumok esetében sem engedünk. Ezek gyártásánál is a legfőbb szempont, hogy csak természetes összetevőket tartalmazhatnak. Az OMÉK 2019 terméknagydíjas Grapoila Gourmet Mustárszószok esetében például a Zero Waste gyártás során keletkezett mustármagiszapból készített természetes emulgeálót használtunk fel az élelmiszeriparban általánosan elterjedt ipari emulgeálószerek helyett.

A Grapoila natúrkozmetikum család is újabb és újabb – kizárólag természetes anyagokat tartalmazó – tagokkal bővül. A kozmetikumok minden esetben igen magas százalékban tartalmazzák fő hatóanyagaikat, a hidegen sajtolt olajokat, melyek világszerte keresett, rendkívül jó bőrápoló és bőrmegújító hatással bíró kozmetikai olajok.

A természetességet nem csak a Grapoila termékek összetételénél tartjuk szem előtt. A természet védelmét kívánjuk szolgálni mind a hulladékmentes – Zero Waste – gyártással, mind a lebomló, illetve újrahasznosítható csomagolások használatával.

Hazai beszerzés - hazai gyártás

A Grapoila termékek gyártásához az alapanyagot elsősorban hazai termelőktől vásároljuk. A feldolgozást ‒ a nyersanyag beérkezésétől a csomagolásig ‒ saját üzemünkben végezzük, három magyarországi telephelyen.

A Grapoila termékek gyártásához használt nyersanyagokat elsősorban hazai termelőktől, illetve az európai unióból igyekszünk beszerezni, hiszen a minőségi alapanyag alapvető fontosságú a minőségi termékek előállításához. A legtöbb termelővel személyes kapcsolatot ápolunk, időnként a termesztés teljes folyamatát nyomon követjük. Azzal, hogy a beszerzéssel a hazai, illetve térségbeli termelőket részesítjük előnyben, nem csak a minőséget biztosítjuk, legalább ilyen fontos szempont a hazai gazdaság, a helyi termelők támogatása.

Cégközpontunk Budapesten van, 2019-ben saját tulajdonú telephelyet és raktárat hoztunk létre a 22. kerületben. Olajsajtoló üzemünket a keleti országrészben, a sárréti kistérségben, Püspökladányban építettük fel 2009-ben. Présgépeinket is magunk fejlesztjük annak érdekében, hogy minél többféle magból, minél nagyobb hatékonysággal nyerjünk olajat, kizárólag mechanikai eljárás útján. Ennek köszönhetően immár 18-féle magot dolgozunk fel hidegen sajtolással, Zero Waste gyártás keretében.

Másik üzemünk Szerencsen található, ahol elsősorban a kozmetikumok gyártása folyik. Mindkét gyártóüzemünk számos családnak biztosít megélhetést a foglalkoztatás tekintetében rosszabb helyzetben levő térségekben.

A környezettudatos élelmiszergyártással feltett szándékunk példát mutatni a térség és hazánk gyártóinak, de termékeink által a hétköznapi emberek edukációját is fontosnak tartjuk.

A térségbeli alapanyagokból, teljes egészében hazánkban gyártott Grapoila termékek a hazai kis- és nagykereskedelmi bolthálózatokban, valamint saját webáruházunkban kerülnek forgalomba. Nagy mennyiségben exportálunk is, elsősorban Európába, de partnerünkre akadtunk az Egyesült Államokban, Taiwanban és Japánban is.